Visszatér a botrányos nőcsábász?

Silvio Berlusconi bejelentette, hogy nem vesz részt pártja kampányában, csak háttérből segíti a munkát, amit már el is kezdett azzal, hogy kiállt Mario Monti mellett a munkaügyi reform kapcsán.

Jogszerű volt az FHB-nek nyújtott állami támogatás

Megfelelt az uniós jognak az FHB Bank 2009-es állami feltőkésítése, és a neki nyújtott kölcsön is –állapította meg szerdán az Európai Bizottság.

Európa elvesztette vezető szerepét

Az egyik bahreini agytröszt vezetője szerint megfordult a világ: Európa elvesztette vezető szerepét, amit Ázsia feltörekvő országai vesznek át tőle.

Európa elvesztette vezető szerepét

Az egyik bahreini agytröszt vezetője szerint megfordult a világ: Európa elvesztette vezető szerepét, amit Ázsia feltörekvő országai vesznek át tőle.

142 milliárdra büntetnék Magyarországot

495 millió eurónyi magyar kohéziós kötelezettségvállalást fagyaszt be 2013.

Az alkotmány módosításán gondolkodik a lett kormány

Tovább gyűrűznek a viták a lettországi népszavazást követően.

Max. 4 percet zuhanyozhatnának az angolok

Négy percre kellene kurtítania mindenkinek a zuhanyozást Anglia délkeleti részén az aszály miatt – javasolják a helyi vízművek, és vízálló, tojásfőzéshez használatos órákat küldenek szét a lakosságnak.

Összeállt a második görög mentőcsomag

A görög államadósság GDP-arányosan 120,5 százalékra csökkentését várja az Európai Unió az évtized végére a második görög mentőcsomagtól, amelynek részleteiről kedd hajnalra állapodtak meg az euróövezet pénzügyminiszterei. A program szerint a görög államadósság magánfinanszírozói 53,5 százalékos nominális veszteséget szenvednek majd el.

Óriási bajba került a kormánypárt

Mind Putyin, mind a párttagok távolodnának a megtépázott hírnevű Egységes Oroszországtól. Névváltoztatás és vezetőcserék is várhatóak, de a pesszimistább forgatókönyvek szerint akár szakadhat is a kormánypárt.

Túl a jemeni elnökválasztáson

A választással hivatalosan is vége Száleh 33 éves uralmának, a következő két év azonban még nehezebb lesz. Jemen a szétszakadás szélén áll, az emberek éheznek, az al-Kaida pedig erősödik.