Az Európai Bizottság nem dolgozik olyan forgatókönyvön, amely az eurózónából való görög távozás esetére szól – szögezte le Olli Rehn, az uniós javaslattevő-végrehajtó testület alelnöke pénteken, reagálva Karel De Gucht kereskedelmi EU-biztos erről szóló nyilatkozatára.
Erősödött a forint pénteken napközben, az euró árfolyama délután 298 forintra csökkent a kora reggeli 300 forint közeli jegyzésről. Délután fél ötkor 298 forintot ért egy euró, ami nagyjából megegyezik a csütörtök délután jegyzett 298,10 forinttal.
A Magyar Telekom (MT) leányvállalata, a Crnogorski Telekom A.D. Podgorica közgyűlése a 2011-es üzleti év után 16,5 millió euró (a 2012.
A Business Telecom Távközlési Nyrt. részvényeinek tőzsdei bevezetését jóváhagyta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, a bevezetés tervezett időpontja május 22.
Új piacok felé nyit a magyar mezőgazdaság: Oroszország, Kína, Kazahsztán, Szaúd-Arábia az új célpont – mondta Farkas Imre, a Vidékfejlesztési Minisztérium közigazgatási államtitkára, a 16.
Emelkedéssel nyitottak a vezető New York-i tőzsdeindexek pénteken.
A Magyar Telekomnak hozzávetőleg 10 milliárd forint terhet jelent az idén a pénteken elfogadott új távközlési adó, a 2010-ben bevezetett, távközlési szektort terhelő különadóval együtt 2012-ben várhatóan 24 milliárd forint különadó kifizetés terheli a Magyar Telekomot – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 77,77 pontos nyitás után emelkedett pénteken kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 16 500,23 ponton állt, ami a csütörtöki záró értékéhez képest 219,85 pontos, 1,35 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 297,62 ponttal magasabb.
A szélesebb értelemben vett közép-kelet-európai térség jelentős részében javultak ugyan a gazdasági alapmutatók, az elhúzódó euróövezeti válság miatt azonban az idén és jövőre is várhatóan meredeken lassul az országcsoport növekedése a tavalyi teljesítményhez képest – jósolta pénteki átfogó előrejelzésében az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), amely a régió néhány országában, köztük Magyarországon egész évi recesszióval számol 2012-re.
Az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank már dolgozik egy készenléti terven arra az esetre, ha Görögországnak végül tényleg kilép az euróövezetből – ezt egy magas rangú uniós tisztviselő ismerte el, most először.