Egy 17 éves angol diáklány és hihetetlen produkciókra képes csodakutyája nyerte a legnépszerűbb brit televíziós tehetségkutató műsorsorozatot, amelyen az idén magyar versenyzők is indultak és az elődöntőig el is jutottak. Az ITV kereskedelmi csatorna Britain’s Got Talent címmel évente megrendezett, milliók által nézett műsorfolyamának szombat éjjeli döntőjében a végső hármas mezőnyébe egy fiúkórus, egy énekduó, valamint Ashleigh Butler és kutyája, Pudsey került be. Ashleigh és Pudsey minden egyes válogatón elsöprő sikert aratott, és a zsűri sem csinált titkot abból, hogy őket tartja favoritnak
Több technikai jellegű újítás is bemutatkozik a június 15-én és 16-án tartandó VilágVeleje Nyár fesztiválon: re-poharak használatát vezetik be és egy irányított hangrendszernek köszönhetően minimalizálják a környék lakói számára esetlegesen zavaró hanghatásokat is – közölték a szervezők az eseményről tartott csütörtöki tájékoztatón.
Hamarosan új albummal ajándékoz meg bennünket a több, mint 30 éve töretlenül működő amerikai zenekar; a heavy metal egyik legnagyobbja; a MANOWAR . Az új albumon található többek között az “ El Gringo” és az “Expendable” c.
Nem lesz könnyű az RTL Klub dolga az őszi szezonban, ugyanis a TV2 jócskán beerősített az új műsorokban. Az X-Faktor zenei tehetségkutató igen erős ellenfélre számíthat például a The voice című műsorban, amely Amerikában és Angliában hatalmas népszerűségnek örvend.
Tegnap este kerültek kiosztásra egy nagyszabású gála keretében az idei Fonogram-díj ak. A magyar zenei Oscar nak is nevezett elismert 13 magyar és 5 külföldi kategóriában osztották ki, a legjobb dalért járó elismerést pedig az X-Faktor első szériájának felfedezettjei, a Vastag-testvérek vehették át. Mások mellett Bródy János, a FreshFabrik, a Kiscsillag, Yonderboi és a Kerekes Band is részesült az elismerében , Horváth Attila pedig életmű díjat kapott.
A New Yorki CBGB klub – ahol valaha olyan zenekarok indultak, mint a Ramones, a Blondie, a Television, Patti Smith vagy a Talking Heads – 6 éve zárt be, hosszas bérleti viták után.
Az X-Faktor első szériájának felfedezettje, Wolf Kati fél az idő múlásától.
Ismét énekesként lép fel és ősszel új albummal jelentkezik Carla Bruni-Sarkozy – jelentette be kedden az énekesnő szóvivője. A The Daily Telegraph online cikke arról a pletykáról is beszámol, hogy a távozó francia first lady a családjáról készülő életrajzi filmben is szerepel. A multimilliomos famíliáról szóló film producere Carla Bruni-Sarkozy színésznő testvére, és meglehet, hogy saját magát a filmvásznon Woody Allen Éjfélkor Párizsban című filmjében debütált Carla Bruni játssza majd
Nappal kulturális programok, színház, Fábry Sándor és Badár Sándor, este pedig fergeteges nagykoncertek, Tankcsapda, Ganxsta Zolee és hajnalig tartó bulik várják a szórakozni vágyókat Balatonfüred megújult szórakoztató komplexumában. 200.000 látogatóra számít az idei szezonban a prémium-szórakozást kínáló SunCity. „A programnaptárunkban a legnagyobb hazai bandák nagykoncertjei szerepelnek, mint a Tankcsapda, Ganxsta Zolee és a Kartel vagy az Irie Maffia. Minden stílus képviselteti magát a retrótól a funky-n át az elektronikus zenékig.
Tűzvirág – Képzőművészeti és Zenei Fesztivál 4. Alkalommal – Európa 7 országóból közel 100 alkotó a Tűzvirág Képzőművészeti Szabadiskola műhelyeiben.