Miskolc – Miskolc neve is felmerült a BMW tervezett új autógyárának lehetséges helyszíneként. Egy német üzleti lap szerint a magyar és a szlovák vezetés is igyekszik megnyerni a BMW -t, és egyaránt azt szorgalmazzák, hogy az ország elmaradott keleti térségében hajtsák végre a munkahelyeket teremtő és csúcstechnológiát meghonosító beruházást. Szlovákiából Kassa, Magyarországról pedig Miskolc szerepel a lehetséges helyszínek között
Miskolc, 2012.
Miskolc – Miskolcon vagy Kassán létesíthet új gyárat a német BMW egy német lap szerint. A lap úgy tudja, hogy a magyar és a szlovák vezetés is igyekszik megnyerni magának az autóipari vállalatot. Új autógyárak építését tervezi a BMW, a német társaság Kelet-Európában is vizsgálja a lehetséges helyszíneket a beruházásokhoz, közöttük Miskolc neve is felmerült – írta pénteken a Handelsblatt.
Miskolc, 2012. május 18., péntek (MTI) – A megyei jogú városok közül egyedül Miskolcon kezdődhet meg a Start munkaprogram, Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelyén és kistérségének településein csaknem nyolcszáz ember állhat munkába a következő napokban, mindehhez 619 millió forintot nyertek – mondta Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) miskolci polgármester pénteken, sajtótájékoztatón
Miskolc, 2012. május 18., péntek (MTI) – Lőfegyvereket és több mint másfélszáz lőszert találtak egy családi házban Miskolcon, az ingatlan 59 éves, holland állampolgárságú tulajdonosával szemben eljárás indult – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t. Gaskó Bertalan a még hétfőn történt esetről elmondta: egy nő bejelentette a rendőrség ügyeletén, hogy volt élettársa, egy holland állampolgárságú férfi felment az ő lakásába, elvette tőle a gépkocsijának a kulcsát, majd a járművével elhajtott
Miskolc – Kassa mint kulturális főváros kitörési pont lehet Miskolc számára a szakemberek szerint. Bár egyelőre az anyagi helyzetük nem lett jobb azoknak a miskolci kulturális és művelődési intézményeknek, amelyek a közelmúltban nonprofit gazdasági társasággá alakultak, de az intézmények vezetői keresik a zavartalan szakmai működés feltételeit és forrásait.
Miskolc – Ezer fővel bővült az elmúlt évben a két miskolci Bosch gyár dolgozóinak száma. Kiválóan teljesített 2011-ben a Bosch csoport Magyarországon is, 508 milliárd forint forgalmat ért el, ami az előző pénzügyi évhez képest 27 százalékos növekedést jelent.
Miskolc, 2012. május 15., kedd (MTI) – A magyar egészségügyben jelenleg a kitartó munkának, a helytállásnak, az áldozatvállalásnak, és nem az egyéni karrierépítésnek van itt az ideje – jelentette ki Harrach Péter, a KDNP országgyűlési frakcióvezetője Miskolcon kedden, miután Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel megtekintette a főként uniós forrásból, több mint 10 milliárd forintból épülő kórházat.
Miskolc, 2012.
Miskolc, 2012. május 8., kedd (MTI) – A Jobbik országos elnökségének tervei szerint negyedéven belül újra 75 szervezete lesz a pártnak Borsod-Abaúj-Zemplénben – közölte a Jobbik pártigazgatója kedden az MTI-vel.