Budapest, 2012. május 18., péntek (MTI) – Tanúk meghallgatásával folytatódott a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadásokkal vádolt négy férfi büntetőpere pénteken a Budapest Környéki Törvényszéken. A kilencórás tárgyaláson elsőként egy férfit hallgatott meg a bíróság, a tanú a debreceni Perényi 1 néven működő szórakozóhelyen dolgozik
Budapest, 2012. május 18., péntek (MTI) – Az Elmű Nyrt. konszolidált adózott eredménye 2,61 milliárd forint volt az év első negyedévében, 33,9 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában, az árbevétele 9,4 százalékkal 58,07 milliárd forintra csökkent – közölte a társaság pénteken a Budapesti Értéktőzsde honlapján
Brüsszel, 2012. május 18., péntek (MTI) – A közelmúltbeli görögországi eseménysor és az EU déli térségének elhúzódó gyengesége jelzi, hogy Európa előtt hosszú út áll még a válság leküzdéséig – vélekedett Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti (EP-) delegációjának vezetője pénteken egy luxembourgi tanácskozáson. “Európa képes volt a válságot a saját javára fordítani
Budapest, 2012. május 18., péntek (MTI) – Az Észak-magyarországi Áramszolgáltató (Émász) Nyrt.
Róma/Athén/Madrid/Budapest, 2012. május 18., péntek – Aggodalmukat fejezték ki egyes dél-európai hatóságok amiatt, hogy a gazdasági válságból eredő társadalmi harag erőszakos cselekményekhez fog vezetni a térségben, ez pedig súlyos kihatással lehet a görög, olasz és spanyol turizmusra – írta pénteki összeállításában a The Guardian című brit napilap hírportálja. A tüntetések, sztrájkok és egyéb tiltakozási formák régóta általánossá váltak az adósságválság és megszorítások sújtotta Görögországban, Olaszországban és Spanyolországban.
Budapest, 2012. május 18., péntek (MTI) – A Magyar Humángenetikai Társaság határozottan elítéli az egyik jobbikos képviselőnek a Nagy Gén Kft.-től rendelt genetikai vizsgálatának ügyét, és arra kéri a kormányzat illetékes szerveit, hogy vizsgálják ki az esetet
Budapest, 2012. május 18., péntek (MTI) – A KDSZ – Közgazdászok a Közpolitikában értetlenül áll az előtt, hogy miért tették közzé levelüket a médiában azok a hallgatók, akik korábban az oktatási államtitkárnak személyesen adták át a dokumentumot, majd az egyetemen rendezett fórumon valamennyi kérdésüket feltehették és azokra választ kaptak. A szervezet az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében felidézte, hogy Hoffmann Rózsa, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára május 16-án részt vett a Corvinus Egyetemen a KDSZ – Közgazdászok a Közpolitikában szervezésében tartott fórumán
Budapest, 2012.
Budapest, 2012. május 18., péntek (MTI) – A Jobbik számára elfogadhatatlan a távközlési adó bevezetése, mivel az az ellenzéki párt szerint áthárítható, így a lakosság fogja megfizetni – nyilatkozta Z.
Budapest, 2012. május 18., péntek (MTI) – A Transparency International (TI) szerint a pártok állami támogatásának megvonása súlyos korrupciós kockázatot jelent, a javaslat a párt- és kampányfinanszírozásnak csak egy részkérdését érinti, de önmagában nem jelent megoldást, a rendszer átfogó rendezésére lenne szükség. A TI ezt annak kapcsán közölte pénteken az MTI-vel, hogy Orbán Viktor miniszterelnök a költségvetés rossz helyzete miatt megvonná a 2013-as és 2014-es költségvetési támogatást a pártoktól.