A másodosztályú Palace kiverte a MU-t

A londoniak ráadásul idegenben nyertek, 30 m-es bombagóllal, fejessel, hosszabbításban a Ligakupában.

Összedől az eurózóna, mit tehetünk mi?

Gyakorlatilag már nem érdemes arra vonatkozólag fogadást kötni, hogy összedől-e, maximum az lehet még kérdés, hogy mikor. Állítólag kritikus 10 nap előtt állunk, amelytől fontos, és jó döntéseket várnak.

EL: 0-3-ról fordítottak az utolsó 15 percben

A Maribor azt gondolta, megnyerte, a Brugge nem.

Hosszabbításban esett ki a MU

Manchester, november 30., 23.23 A Crystal Palace idegenben ütötte ki a Ligakupából a “Vörös Ördögöket”.

EL: óriásit bukott a Tottenham

London, november 30., 23.00 A PSV simán verte a Legiát, amivel mindkét csapat továbbjutott.

NB I-es játékos helyett vezetőedző

Budapest, november 30., 22.11 Olvasóink nemrég másképpen “tippeltek”.

Még egy John Carter előzetes

Taylor Kitsch a Times Squeren adott interjút a Good Morning America műsornak, majd leadták a John Carter előzetesét. És akkor essen szó arról, hogy milyen utat járt be a projekt, mire elkészült a film. 1931-ben Bob Clampett már elgondolkodott rajta, hogy A Mars hercegnőjéből készítene egy animációs filmet, ezért felkereste Edgar Rice Burroughs-t, akinek tetszett az ötlet

A válogatottól a bilincsig

Budapest, november 30., 21.59 Aczél Zoltán edzői karrierje, és a bundabotrány eddigi krónikája.

A Haladás játékosai nem beszélnek

Szombathely, november 30., 21.38 Nem akarnak, és nem is nyilatkozhatnak edzőjük előállításáról.

Into the White előzetes

Petter Næss norvég rendező második világháborús túlélőthrillert dirigált, nemzetközi színészgárdát toborozott össze, Florian Lukas, David Kross, Stig Henrik Hoff és Lachlan Nieboer mellett Rupert “Ron” Grin t is játszik.